2017. augusztus 13., vasárnap

Harminchatodik fejezet

Mario



Ismertem Matt tervének minden lépését, mégis idegesen forgolódtam körbe- körbe a börtön udvarán, a figyelmemet még a börtönmunka sem kötötte le igazán, valójában többet támaszkodtam az ásó nyelén, mint amennyit dolgoztam vele, de míg Pronyó bandája nem szólt rám, addig a többiek sem mertek hőbörögni. Hálás is voltam ezért a nyugalomért, hiszen volt min rágódnom. Mióta Daemon Darrell neve szóba került, a fantáziám szó szerint szárnyalni kezdett, még ha ismertem is a dolog buktatóit.
Kicsit mérges voltam Mattre, hiszen az ominózus beszélgetés óta négy nap telt el, ami pontosan kilencvenhat órával vitt közelebb a meghallgatásomhoz – eredménytelenül –, de tudtam, ha eztán minden a terv szerint halad, csak napok kérdése és kézre kerítem az igazi gyújtogatót.
De ehhez Verának már réges-rég meg kellett volna érkeznie.
Aggódva figyeltem a látóhatárt, de az ígértekkel ellentétben a távol pangott az ürességtől.
Ritka unalmas nap volt. A tornyokban és a kerítés mentén az őrök kókadoztak a melegtől és a szabadidő ellenére a rabok is az árnyékos padokra húzódtak, pedig érkezésem óta még egyszer sem láttam a kosárpályákat üresnek. Még a börtönmunka is lassabban haladt – és mint említettem, én sem törtem magam túlzottan az ellenkezőjéért. A déli forróságban lomhábban mozdultak a munkások, ráérős lett minden mozdulat, még a felügyelők nyelve sem forgott olyan gyorsan. Unalmas és meleg nap volt. Semmi sem történt, a látóhatár üres volt és az is maradt.
Egy utolsó pillantást vetettem a rácsokon túlra. Semmi. Keservesen sóhajtottam, majd nekiveselkedtem a munkának, keményebben dolgoztam, mint bármelyikünk. Hamarosan csorgott rólam az izzadtság és minél inkább rám telepedett a fáradtság, annál inkább háttérbe hózódtak a gondolataim. Talán fél órája áshattam – már egy két méteres gödör tátongott előttem –, mikor Pronyó hozzám lépett. Micsoda megtiszteltetés.
– A cellatársad merre van? – kérdezte.
– Kiengedték – feleltem, pedig szinte biztos voltam benne, hogy a király már minderről értesült. A szabadulók nevét mindenki ismeri.
Pronyó kivillantotta az aranyfogát.
– Máris? Akkor bizonyára letették érte az óvadékot.
Végre abbahagytam a munkát és a férfi hideg szemébe néztem, noha alig láttam a szemembe csöpögő izzadtságtól.
– Mattnek nincsenek pénzes barátai. – Ahogy itt senkinek.
Pronyó felkacagott.
– Az amerikai pincsinek? Sokat kell még tanulnod, fiú.
Fiú. Apám is mindig így nevezett. Elöntött a méreg.
– Talán igazad van – szűrtem a fogaim közt, az ujjaim elfehéredtek az ásó nyelén. – De azt tudom, hogy kis vétségért keveset kell fizetni. Matt bizonyára valami apróság miatt keveredett ide…
Elhallgattam, és Pronyó sem szólt, de ajka gúnyos mosolyra húzódott, mintha csak belém látott volna. 
Mert ekkor döbbentem rá, hogy valójában semmit nem tudtam Mattről.
– Miért került börtönbe?
Pronyó ismét elmosolyodott és tudtam, hogy ezt a csevejt még nagyon meg fogom sínyleni. Gondolkodást színlelt.
– Szóval kíváncsi vagy Matt történetére? – megdörgölte a szakállát, mintha abból kívánná szőni meséje fonalát. – Matt Adams, ugye? – Belementem a játékába és bólintottam. Úgyis tudom, hogy mindent tudsz! – Igen, azt hiszem, emlékszem rá. Sokat sündörgött az embereim környékén, de járt ő mindenfelé. Tenyérbe mászó pofája volt neki, de mindenkivel megtalálta a közös hangot és olyan titkokat tudott, amikért érdemes volt elviselni. Hamar kiismerte a börtönt, az őröket és apró rezdülésekből meg tudta állapítani az emberek hangulatát. A lemezcég felgyújtása után három, talán négy nappal hozták be. Megpróbált elkötni egy autót.
– És?
– És? Egy Chevrolet Camaro Coupe volt. Nem tudta feltörni.
Megráztam a fejem.
– Úgy értettem, mi történt ez után? Amíg én meg nem érkeztem?
Két hosszú hónap telt el kettőnk érkezése közt.
Pronyó homlokráncolva meredt a távolba.
– Nem tudom. Mattet még én sem tudtam kiismerni. Gyorsan jött, gyorsan ment. Azon sem csodálkoznék, ha soha többé nem látnád. De egy találkozót még leszervezett neked. Igen, tudok róla. És tudok a húgodról is. Ha nem tévedek, ő lesz az – mondta és a távolba mutatott. A kerítés mentén Rico céges autója fékezett le és az anyósülésről valóban Vera kászálódott ki. Fekete szoknyában és igen, a vörös tűsarkújában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése