2017. július 29., szombat

Harmincharmadik fejezet

Mario




Akik a két hét alatt bármikor is a segítségemet kérték, a mai napon megadhatták tartozásukat. Egy délelőttbe, két törött ujjba – nem a sajátom, így a dolog nem érint mélyen – és az összes cigimbe került, mire végre eljutottam a börtön szentélyébe, a könyvtárba. Persze Matt-től tudtam, hogy az egész inkább feketepiac, mint filozófia kör. A sorok közt sétálva az ember alig futott érintetlen könyvekbe, az összes borítóját vagy belsejét felhasogatták, a lapok közt értékes árucikkek lapultak: több karton cigi, gyógyszerek, kések, pengék, fegyverek. Igazság szerint bármi, amire akadt vevő.

A könyvtárba bejutni alapvetően nem volt embert próbáló feladat. Az ember megfizette a vámot belépéskor az őröknek és a jelképesen takart polcok közt indulhatott a csere-bere. De a számítógépek használatát és a friss híreket még bent is komolyan meg kellett fizetni, az ember csak befolyásos barátok segítségével juthatott be, márpedig sem a talpnyaló Matt, sem a rockerek nem voltak túlzottan hasznosíthatók.
– Még egyszer köszönöm Sebes!
Lazán intett, a neonlámpák fényében fehéren villogtak sötét bőrén az ősrégi hegek. 
– Semmiség. Már megadtad a tartozásod. – Érdekes módon, volt, amit még Pronyó király bennfentes csatlósa sem tudott beszerezni: a zene. Így börtönmunka közben többször is énekeltem, hiszen ha valami az erősségem: az a művészet. Ki gondolta volna, hogy az öreg harcos szívét éppen a blues melengeti? „…Swanee River. Far,far away. That’s where my heart is yearning ever…”[1] – Tartsd a szádat Pronyó előtt és kvittek vagyunk – csapott a vállamra és magamra hagyott a könyvtár sötét sarkában. Bekapcsoltam az ősöreg számítógépeket és vártam. Az internet borzasztó lassan töltött és minél tovább maradt a nyitóképernyő hófehér, én annál többször pillantgattam körbe idegesen, de a privát részleg nyugalmát senki sem háborgatta.
A kereső betöltött, tudtam, hogy munkához kell látnom, hiszen az időm véges, de a kíváncsiságom felülkerekedett minden indokon.
– Mit tudunk rólad, Mario Ricci? – motyogtam halkan és bepötyögtem a saját nevemet. A válasz kielégítő volt: semmit. Az égvilágon semmit. Alessio Totti betartotta az ígéretét – eltűntem, mint akit elnyelt a föld. Annál több információt találtam a városban történt gyújtogatásokról, amiket az újságíró már egyébként is sorban feltüntetett a papíron.
Tűzesetek:
1. 2016. április 17. péntek
„…az egységes hívószámon 3 óra 12 perckor riasztották a tűzoltók mellett a rendőrséget is. A helyszínre kiszálló tűzoltók eloltották a tüzet és kihozták az emeleten ragadt fiút. A rendőrség az előzetes vizsgálatok során megállapította, hogy a tűz szándékos gyújtogatás eredménye, melyet robbanószerrel hajtottak végre…” – Antonio Damiani, a megyei rendőrség szóvivője
A tűz áldozata: Santo Gattuso, a Phoenix cég dolgozója
Megjegyzés: A lemezcég felgyújtásával az elkövető nyilvánvaló célja a lázadás kirobbantása volt. Santo Gattuso feltételes módban említi, de biztosra veszem, hogy az ügynek valóban a generációs háborúhoz volt köze. Csakhogy a cég felgyújtása a felnőttek érdeke, de a fiatalok módszere. 
Ezen kívül szerepelt még egy coccodrillói raktár berobbantása, egy erdőtűzre tett – gyenge – kísérlet és persze a koncertünk. Csupa elhagyatott hely, véletlen vagy olyan amatőr próbálkozás, ami igazán égő még a pirománok körében is. Semmi összefüggés, semmi logika. Az egyetlen nagy csapás a lemezcég felgyújtása volt, a többi csak gyermeteg csínytevés, nem több.
2. 2016. április 25. – Coccodrillo, a sárkány foka, 43. raktárépület (üres)
3. 2016. május 12. – Nagyredő, a tüzet egy égő cigaretta csikk okozta. Nagy füst, kis kár.
4. 2016. július 7. – Lontano-öböl
A katonai beavatkozás éjszakája. A rockerek szórakoztatásáról az Outcasts (zenekar) gondoskodott. A tűz a koncert második felében gyulladt ki a színpadon egy égő ciginek köszönhetően – akár csak az előző esetben! – amit Mario Ricci hajított el.

De volt egy tűzeset, amit még Alessio Totti sem említett, pedig ez akár ártatlanságomat is jelenthetné, hiszen sziklaszilárd alibivel rendelkeztem a tűz éjjelére, azaz tegnapra.








[1] Hugh Laurie – Swanee River

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése